01.Bye

Hi! Egy új 5 Seconds Of Summer-es bloggal készültem nektek :3 Már van ilyen blogom, de ott úgy kezdtem el az írást hogy semmit nem tudtam róla (mármint az írásról), most meg már tapasztaltabb vagyok, szóval szerintem ez a blog jobb lesz :) A másik természetesen folytatni fogom :$ Aki szereti a 5sos-t annak nem kell bemutatnom őket :D Na jó olvasást és ha tetszett szívesen olvasom a véleményeteket :)

Komótosan ballagtam végig az üres part szakaszon, egyenesen a kikötő felé. Amióta Adelaide-ben élek majdnem minden nap kijövők ide ha magányra van szükségem. A forró homok perzselte a talpamat és mikor a kikötő beton útjára léptem még jobban égette. Lassan sétáltam egy üres pad felé, kezemben a szandálommal, majd rá ülve felhúztam a lábam és körbe öleltem a karommal, s így néztem a mesés tájat. Eddig New Yorkban éltem, itt meg minden olyan más, az emberek, a táj, a házak. Itt minden sokkal nyugodtam, nincs az a nagy felhajtás. Csak egy hónapja költöztem ide, de még nem nagyon ismerek senkit. A nagybátyám miatt kellett ide költöznöm, mivel apa szerint jót tesz majd nekem egy kis nyugodt környezet. Szóval most a nagybátyámmal élek itt. Amúgy ő jó fej és nem tart rövid pórázon.
 -Sokszor látlak erre felé.-szólt egy hang mögülem mire összerezzentem.
 -Talán követsz?-kérdeztem meg sem fordulva.
 -Meglehet.-válaszolta, majd leült mellém. Lassan emeltem fel a fejem. A mellettem ülő srác meglepően helyes volt, szökés-barna haj, gyönyörű zöld szem, és velem egykorú lehetett.
 -Amióta itt élek te vagy az első aki hozzám szólt.-hajtottam le a fejem zavartan.
 -Akkor ez megtisztelő számomra.-mondta és egy apró, alig látszó mosolyt eresztett az arcára.
 -De most nekem mennem kell.-álltam fel és az idegen srác felé fordultam.
 -Úgy is foglak még látni.-nézett fel rám és megigazította göndörkés fürtjeit.
 -Ne legyél benne ilyen biztos.-kacsintottam rá. A srác egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg.
 -A nevedet megtudhatom?-kérdezte és ő is felállt. Nem volta benne biztos hogy, ez jó ötlet, de csak a nevemet kérdezte meg.
 -Lana.-mondtam hátrafelé sétálva, majd egy utolsó pillantást vetettem a fiúra és neki hátat fordítva elindultam haza.
 Gyorsan szedtem a lábam egymás után, mert tudtam hogy, a nagybátyám beszélni szeretne velem. Sietve mentem a ház kapuja felé, és már rutinosan toltam be a nehéz vas ajtót.
  A nappaliba lépve ott ült az egyik fotelban, és ahogyan elnéztem elég izgatott volt.
 -Végre Lana! Ülj le.-olyan gyorsan mondta, mintha hat dobot redbull-t megivott volna. Eleget tettem a kérésének és helyet foglaltam.-Szóval eddig nem volt biztos azért nem szóltam.-kezdett a mondandójába.-De megkaptam!-jelentette ki büszkén.
 -Még is mit?-kérdeztem értetlen arc kifejezéssel.
 -Az állást! Előtted áll a következő legnagyobb banda menedzsere.-húzta ki magát. Igen, Frank több énekes menedzsere is volt már, de csak rövid távon.-Nem is örülsz?-kérdezte fülig érő mosollyal.
 -De, de ez csodálatos.-álltam fel és oda sétálva hozzá megöleltem.
 -Várj nem csak ennyi.-lökött el magától hogy, hogy a szemébe tudjak nézni.-El költözünk Sydney-be!-mondta izgatottan. Őszintén szólva felőlem még Ázsiába is elköltözhettünk volna, mert ilyen boldognak még nem láttam őt. Olyan volt mint egy nagy gyerek. Frank amúgy egy magas elég kigyúrt, fekete hajú, harminc éves férfi.-Ugye nem baj?-nézett a szemembe.
 -Semmi se köt ide.-vontam meg a vállam, majd eszembe jutott az a srác aki a kikötőben leült mellém, és innentől kezdve nem tudtam kiverni a fejemből. Ahogyan édesen megkérdezte a nevemet... meg az a mosoly. De vele se fogok többet találkozni. Ilyenkor érzem azt hogy, az élet igazságtalan.
 Frank és én kimentünk a konyhába megvacsorázni. Frank amúgy remek szakács, most is valami elképesztően finom tésztát csinált.
 -Amúgy holnap délben indulunk.-jelentette ki halál nyugodtan, én meg abban a pillanatban félre nyeltem és köhögni kezdtem. Frank felállt és a csaphoz sétálva egy pohárba töltött vizet.-Tessék kölyök.-nyomta a kezembe. Frank apám helyet apám volt, konkrétan ő nevelt fel, mivel az igazi apámnak nem volt rám ideje, anya meg... Édesanyámat nem ismertem soha. Miután megszült lelépett. Anya nélkül felnőni borzasztó volt, főleg úgy, hogy én lány vagyok.
Az utolsó falatokat is megettem, majd a tányért a mosogató gépbe tettem, és felmentem a szobámba. Csak most fejeztem be a kipakolást, és a berendezkedést, de már is elköltözünk, és kezdődik minden előröl. Neki álltam lassan bepakolni a cuccaimat a bőröndökbe.
 Miközben a földön ültem még mindig a kikötős srác járt a fejembe (aw az a mosoly), hirtelenjében felálltam és lefutottam a nappaliba.
 -Elmentem sétálni.-kiabáltam el magam, majd kiléptem az ajtón és a kikötő felé mentem. Titkon reménykedem hogy, még ott van az a srác.
 Mikor futva oda értem a kikötőhöz, csak a hajók fogadtak. Csalódottan ültem le annak a padnak a támlájára, min ma ültem azzal a sráccal. Pont most ment le nap így a vízen megcsillanó, narancs sárga fényeket bámultam.
 -Mondtam hogy, még látni foglak.-mondta egy ismerős hang. Mosolyra húztam a számat, és a fejemet oldalra fordítottam hogy, lássam őt.
 -Talán utoljára fogysz látni.-mondtam kissé letörten.
 -Ugyan miért?-kérdezte és felüt mellém a pad támlájára. Továbbra is a mese szép naplementét vizsgáltam és nem néztem rá.
 -Elköltözünk.-olyan jól esett hogy, elmondhattam valamiknek. Frank-en kívül nem nagyon vannak beszélgető partnereim.
 -Ezt nagyon sajnálom.-tette kezét a combomra. Most érintett meg először, és valami történt velem, ott bent. Melegséggel árasztott el.
 -Én is.- söpörtem le magamról a kezét.-Amúgy hogy hívnak?-kérdeztem a gyönyörű zöld szemeibe nézve.
 -Az most lényegtelen.-mondta és a tengert kezdte el nézni. Éreztem hogy, nem akarja ha megtudnám a nevét. Megvontam a vállam és az egyik érkező hajót kezdetem el vizsgálni.-De örülök hogy megismertelek.-pillantott rám egy mosoly kíséretében.
 -Szintúgy.-mosolyogtam.-De én megyek mielőtt még sötét lesz.-álltam fel, és velem egy időben a fiú is felállt.-Akkor szia.-mondtam.
 -Szia.-nézett bele a szemembe. Megfordult és elindult az ellenkező irányba. Addig néztem néztem míg el nem tűnt, majd én is haza indultam.